Elveszett tárgyak nyomában

2007 október 6. | Szerző: Lylia |

 
 

A kerti munkákkal foglalatoskodva, elfelejtettük hova tettük a sövénynyíró ollót. Ha a saját ollónk amelyet már annyiszor használtunk a sövény nyírásához akkor bizonyára nagyon jól tudjuk milyen az alakja, formája. Tehát fel tudjuk idézni képzeletünkben a képét. Amikor azonban a szomszéd ollójáról van szó, előbb meg kell szereznünk az olló pontos leírását, hogy magunk elé tudjuk képzelni.

Ekkor teljesen az ollóra koncentrálunk és feltesszük a kérdést: „Milyen irányba található az olló?” Az inga fokozatosan lengésbe jön, mégpedig úgy hogy az egyik irányba nagyobb lesz a kilengése. Ez éppen az az irány, ahol az olló található. Az ingát magunk elé tartva a kilengések irányába lassan elindulunk. Egyidejűleg elfogadjuk azt a szabályt hogy az inga jobbra fog körözni, ha a metszőolló fölé vagy annak közelébe kerül. Ha a kert nagy, és tele van növényekkel ez a módszer nem biztos hogy beválik. Ez esetben eredményesebben alkalmazható a háromszögelés módszer vagy a koordinátarendszer. Ha a koordinátamódszert használjuk, mozoghatunk a telek szélén vagy ha ez lehetséges a középen. Ez utóbbi esetben mindkét oldalra fordulva mozogni, hiszen az inga csak a jobb oldalra reagál. Meghatározzuk, hogy az inga akkor kezd forgó mozgásba, ha az olló a legközelebb (merőleges vonalon) van a kert határvonalához.

A háromszögletű módszerrel a következőképpen találhatjuk meg a keresett tárgyat: az ingával a kert egyik sarkéba állunk, és a keresett tárgyat magunk elé képzelve felteszzük a kérdést, pl.: ”Milyen irányban található az elvesztett olló?” Mikor az inga irányt mutató lengésbe jön, azt pálcával, vagy nyíllal jelöljük meg olyan módon, hogy a környező növényektől látni lehessen. Ugyanezt elvégezzük a másik sarokban is. Tehát van két pontunk (ahol állunk, és az irányt mutató hely) s a két vonalat meghosszabbítjuk addig, míg nem metszik egymást. Éppen ebben a metszéspontban kell lennie a keresett tárgynak. Kerti viszonyok között a meghosszabbításokat nem tudjuk precízen elvégezni. Ezért ne csak a metszéspontban, hanem annak környékén is keressük a tárgyat. Nagyon benőtt kertekben  mindkét módszert lehet alkalmazni, de nem közvetlenül a földön hanem egy kézzel rajzolt skiccen, vagy milliméterpapíron készített térképen. Egy ilyen térképen nagyon pontosan be lehet határolni azt a helyet a keresett tárgy található.

Ugyanezeket a módszereket alkalmazhatjuk bárhol,  (szobában, lakásban) ahol elveszett tárgyakat keresünk. Ha a térkép vagy a skicc fölött olyan nagy köröket ír le az inga hogy az kilóg a rajzról, az azt jelenti hogy a keresett tárgy nincs a rajz vagy térkép ábrázolta területen. Ez esetben kiterjedtebb kutatást kell eszközölnünk, a környék, a falu vagy a város térképén. Itt belépünk a teleradiesztézia, azaz a távkeresés területére.

Ilyen keresést az egész földgolyó területén végezhetünk, anélkül hogy a helyünkről elmozdulnánk. Természetesen ehhez rendelkeznünk kell megfelelő térképpel. Hogyan is történik ez ? Ha valamilyen rádióállomást akarunk hallgatni, addig forgatjuk, hangoljuk a kondenzátor gombját, amíg teljesen tisztán nem fogjuk a kívánt állomást. Ugyanez történik agyunkkal is. Tudatunkkal csak azokat a sugárzásokat választjuk ki amelyek az adott pillanatban érdekelnek minket. Ennek forrása lehet a közvetlen közelünkben vagy akár kontinensnyi távolságban is. Ha a rádióban nem volna kondenzátor a hangszóróból csak a hangok keverékét, hallanánk. Az ingára is különféle sugárzások hatnak, de tudatunk koncentrációjával gondolatainkat csak a vizsgált, keresett tárgyra vonatkozó aprólékosan megfogalmazott kérdésekre irányítjuk.

Egy kezdő radiesztéta, azonban mégsem támaszkodhat erre; csupán hosszabb gyakorlat után képes kifejleszteni magában, hogy gondolatkoncentrációval kizárjon minden más sugárzást. Ezt a koncentrálást segíti a leírt kérdés. Minél gyakrabban használunk leírt kérdéseket, akkor a kérdésfeltevés lassan tudatalattivá válik, így nagyobb akaraterő nélkül tudunk majd koncentrálni. Minden vizsgálatnál és kísérletnél emlékeznünk kell a szuggesztióra. Elég csupán arra koncentrálnunk hogy az inga kezdjen valamilyen mozgásba, s azonnal mozogni kezd. Végezzünk el egy kísérletet: rajzoljunk egy papírra szálkeresztet, azaz egy kört , s bele két egymásra merőleges átlót. Helyezzük ezek metszéspontja fölé az ingát. Pillantsunk a függőleges vonalra és képzeljük azt hogy az inga a függőleges vonalon leng. Egy pillanat múlva az addig mozdulatlan inga, valóban a függőleges vonalon kezd el lengeni. Ugyanezt a jelenséget idézhetjük elő ha arra gondolunk hogy az inga a vízszintes vonalon lengjen, vagy körözzön jobbra balra. Végül gondolatainkkal állítsuk meg az ingát. Ebből a kísérletből levonható hogy a gondolataink befolyásolhatják az inga irányát. Emiatt gondolatainkat teljesen ki kell kapcsolnunk tudatunkat, tegyük nyitottá. Az ingának csak a vizsgált tárgy sugárzására szabad reagálnia. Minél kevésbé vagyunk érdekeltek a vizsgálatok eredményében, annál közelebbiek lesznek azok a valósághoz. Kezdő radiesztéta – a kezdetben elért bizonyos sikerek ellenére – soha nem kezdheti a vizsgálatait nehezebb munkákkal.

 Csupán amikor már birtokában van az alapismereteknek, és egyszerűbb feladatokat könnyedén meg tud oldani, akkor kezdhet fokozatosan nehezebb feladatok megoldásába. Nem szabad veszélyeztetni magunkat sikertelen kísérletekkel, mivel azok csökkenthetik saját tudásunkba vetett bizalmunkat.